szerző: Varga Iván · 2010. május 17.

Loading ...
Kész csoda, hogy nem történt tragédia: előre tudni lehetett, hogy a Balaton ritkán látott erősségű vihar fog pusztítani… Ehhez képest frissen szerzett “tudással” családostól nekivágni egy kis vitorlással nem bátorság, hanem felelőtlenség!
Még szerencse, hogy a balatoni vízi-rendőrök is megúszták a leállt motorjukkal.
Jómagam még gyerekkoromban kerültem viharba egy nagy vitorláson: nem kívánom senkinek, maradandó élményt jelentett!
| A viharos erejű szél miatt szombat este és éjjel két vitorlást kellett kimenteni a Balatonról, ahol az egyik, öt órán át tartó mentésben egy vízirendőrhajó is bajba került. Horváth László, a Balatoni Vizirendészeti Rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy szombaton éjszaka 23 óra körül sikerült a vízimentőknek partra húzniuk azt a kisvitorlást, amelynek sodródásáról 18 óra után nem sokkal érkezett bejelentés. A hajón lévő három felnőttnek és egy gyereknek – akiket Tihanynál mentők vártak – az ijedtségen kívül nem esett bajuk. |
| A rendőrkapitány beszámolója szerint szombaton helyenként 90-100 kilométer/órás szél fújt a Balatonon, a levegő hőmérséklete 10 fok alá esett, és a 16-17 fokos víz is hűlni kezdett. |
| Horváth László szerint nem szokványos balatoni viharról volt szó szombaton, hanem annál is erősebb és kitartóbb szélről és esőről, amely szélsőséges időjárárás várhatóan jellemző lesz a következő napokra is. |
|
|
Címkék: Balaton, balatoni vihar, balatoni vízimentők
Ez a bejegyzés 2010. május 17. hétfő 08:26-kor készült és a következő kategóriákban található: a Balaton hírei. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül.
Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.