szerző: Varga Iván · 2010. augusztus 28.

Loading ...
Tizedik éve, hogy nincs befejezve a balatoni bicikliút, azaz hogy az átadása óta hiányzik egy szakasz. Most az a nagy helyzet, hogy amennyiben odavinnék az illetékes önkormányzatnak egy zsák pénzt,sem építhetnék meg, mert az nem szerepel az aktuális rendezési tervben… Persze gondolom azért nem szerepel, mert amúgy sem volna rá pénzük még önrészre sem, meg pályázat sincs al láthatáron.
Tíz év alatt nem történt ebből kifolyólag baleset. Addig nem is változik a helyzet míg nem történik tragédia?
| Lapunk tavaly novemberben már foglalkozott a helyzettel, akkor annak jártunk utána, miként fordulhatott elő, hogy a hiányzó, mintegy egy kilométeres szakasz nem épült meg. Egymásra mutogatást, közérdek és egyéni érdek összemosását, jófajta magyar maszatolást találtunk, kiderült, természetesen senki nem felelős azért, mert hiányzik közel egy kilométer a balatoni bringa-körútból. Ezen nagyon nem lepődtünk meg, de titkon azt reméltük, a probléma artikulálása felkelti az illetékesek figyelmét, és talán valami elmozdul, lesz majd olyan hatóság vagy személy, aki konkrét lépéseket kezdeményez. Ám ez sem így történt. Ezért ezúttal is felkerestük az elsősorban érintett testületet, a balatonrendesi önkormányzatot. |
| Ha most visszakerül is a rendezési tervbe a nyomvonal, a megépítéssel addig mindenképpen várni kell, amíg erre a célra pályázatot nem írnak ki, de az önrész ezt követően is probléma lesz, mert a község nem rendelkezik saját bevétellel |
|
|
Címkék: balatoni bicikliút, balatoni kerékpárút
Ez a bejegyzés 2010. augusztus 28. szombat 10:06-kor készült és a következő kategóriákban található: A helyzet..., a Balaton hírei. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül.
Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.