# 57 . A táskai népi pincesor védett értékei, „A Balaton épített csodái”, és a “Dél-Balaton jelöltje
A google térképen itt <<< (# szerkesztés alatt!) Aki arra jár vadássza már le a geo koordinátákat és küldje el nekünk hozzászólásban NYERHET VELE! [Megtalálása 3 pontot ér!]


Magam a Balaton felvidék szerelmese vagyok, de nem feledem, hogy a túloldalon délen is várnak rám igazi csodák. Hol is találnám ezeket, mint rendesen a Balaton déli partjának háttértelepülésein, melyek egykoron, a nagyberek lecsapolásáig, maguk is közvetlenül a parton állottak. A furcsa nevű kisfalu (mely Buzsák és Nikla között fekszik) elsősorban műemléki védettségű, népi pincesoráról híres.
A népi építészet emlékeiként a hatvanas években nyilvánították védetté a táskai pincéket. A több mint száz pincéből 35 műemlék. Ezek az építmények vert falú, fehérre meszelt nádtetős házikók. A műemlékek közül egyet sem adtak el, pedig volna rá kereslet külföldről is. Ugyanakkor sok présház méltatlanul elhanyagolt állapotra jutott. Mégis, érdemes erre elkerekezni, a környék sok – kevésbé ismert és felkapott – látnivalót rejt, melyeket itt is számba veszünk.
Érdemes megjegyezni, hogy a Nagy-Berek (fokozott védettsége miatt) csak vezetővel, illetve előre bejelentve látogatható. A pincéknél dologidőben, de nyáron is mindig találunk vendégcsalogatót, ahol megkóstolhatjuk az itt tárolt borokat, pálinkákat. Az út kocsival is jól járhetó.
Öreghegy, Boróca, Aligvárom. Egy-egy nevezetes pincesor Táskán.
Igazán világvégi békességet találhatunk itt, ahol egy élő „skanzenben”, természet közeli időutazáson vehetünk részt. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy az elfelejtett Magyarország egyik építészeti gyöngyszemét találjuk itt, a hajdani Balaton parton.
Amikor a Balaton vízszintje még 3-5 méterrel magasabb a és kiterjedése kétszerte nagyobb volt a mainál, akkor a község Balaton-parti településnek számított. Az időközben bekövetkező csatornázások nyomán kialakult Nagy-berek – a szárazabb időszakokban – lehetővé tette a berkekben történő rideg állattartást is. E vizenyős területről szánokkal és bárkákkal szállították el – gyakran a Balaton északi parti szőlős vidékekre – az értékes marhatrágyát.
Táskáról (és környékéről) itt foglaltam össze a tudnivalókat <<<
Játékleírás, részvétel, javaslattétel <<<
A Balatoniqum legfrissebb anyagai <<< Balatonikum | Reklámozd a saját oldaladat is



Címkék: Boróca pincesor, buzsáki pincesor, Nagy-Berek, öreghegyi pincesor, táskai védett népi pincesor









