Nem véletlen van az a szólásunk, hogy „vékony jégre vitték”!
Amennyire bizonyos voltam abban, hogy idén nem áll be a jég a Balatonon, most olyan biztos vagyok benne, hogy – mivel mégis csak lesz jegünk – már a hétvégén mindenki jégre akar majd menni. A türelmetlenségből (a meggondolatlanságból) pedig komoly baja adódhat bárkinek…
A dolgok (a jég jelenlegi be)állása szerint, jelenleg 3-4 centiméter vastag a tó jege, vagyis egyelőre téli sportokra használhatatlan. S ez így is lesz mindaddig, míg a biztonságos, 10-12 centit el nem éri. Ha marad a jelenlegi hideg idő, esténte úgy két centiméternyit hízik a Balaton jege. Elvben akár a hétvégére, kellően meg is vastagodhat a Balaton jéggé dermedt felülete. (Ha majd arról szólnak a hírek, hogy leállt a komp Tihany és Szántód között, akkor már élezhetjük a korcsojáinkat!)
Biztonságban azonban csak az önkormányzatok által kijelölt „pályákon” érezhetjük magunkat a jégen. Ha ezekről itt részletes tájékoztatást adok a továbbiakban. (Arra lehet készülni, hogy a nyugat és kelet Balaton öbleiben, illetve a déli part mentén lesznek elsőként kijelölve és – ha havazik addig – letakarítva a pályák.
A 30 napos előrejelzések szerint ez és a jövő hétvége, avagy a köztes időszak lehet a balatoni jég szerelmeseinek kedvező időszak, utána, melegszik az idő, gyakorlatilag vége a télnek…
„Mint a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján hétfőn írták, csak akkor tartózkodjon bárki is a jégen, ha az nem olvad, nem mozog, kellő vastagságú, és senki ne menjen a kikötők vagy egyéb mély vízű területek feletti jégre, mert az fokozottan veszélyes. Kérik, hogy senki ne menjen egyedül a jégre, ne hajtson rá járművel, és gyalogosan se távolodjon el nagyon a parttól. Ajánlatos továbbá, hogy a társaságban valakinél legyen feltöltött mobiltelefon, hogy baleset esetén segítséget lehessen kérni. Az ismert 112-es telefonszám mellett 1817 szám a vízi segélyhívó száma. A sajtószolgálat közlése szerint a vízirendészet munkatársai folyamatosan ellenőrzik, hogy a jégen tartózkodók betartják-e a szabályokat. Ha szabálysértést észlelnek, figyelmeztetnek, háromezer forinttól húszezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhatnak ki, vagy szabálysértési feljelentést tesznek, ami ugyancsak húszezer forintig terjedő pénzbírsággal jár.” – szól az MTI közleménye.
Aki meg nem tudná mi fán terem a fakutya, az “lapozzon” ide >>>











