Most, hogy belefogtam a vetítésbe itt a BalcsiTIVI-n: előrevetítek valamit!
Elmúlóban azok az idők, amikor egy költségvetési intézmények (mondjuk a magyar, vagy a balatoni turizmus fellendítéséért felelős szervek) úgy döntenek, hogy most akkor erre a vizuális megjelenítés kérdésre elköltünk a büdzséből ennyit, (vagy kicsit többet) a haver cégével megíratva a forgatókönyvet, a rokon cégével leforgatva, ösmerős csatornáján leadva, főműsoridőben, hogy szóljon valami a népnek (hogy ilyetén jusson és maradjon is)!
Nem, nincs ennek a mesketének még itt a vége, mert beláthatjuk szükség van erre, még sokáig sokan fognak tájékozódnak a televízióból, de egyre több házi-videó kerül fel a netre…
(Közbevetőleg! Az alábbi szösszenetbe érdemes belenézni, lehet ötletet lenyúlni, hamar kedves turisztikai-marketing mágusok: üdülőhely bemutatása fiatalosan. Nem egy csiszolatlan gyémánt de érdekes!
*úgy a második perctől, már nézhető
És egyszercsak eljő az a pillanat amikor azon vesszük magunkat észre, hogy a "hová utazzunk a nyáron?" kérdését latolgatva vadul a videó megosztókat böngészünk, hogy lássuk mások milyennek látták azt amit mi is látni kívánunk. Mert vannak ugye a prospektusok, de az egyszeri utazó jobban bízik mezei (hegyi, vízparti) sorstársai ítéletében.
Teszem fel ezeket a balatoni élménybeszámolókat (nyílván ez a termés krémje) és némelyik jobban átjön, mint a profi stábbal, meg sztárokkal hetekig forgatott népszerűsítő anyagok.
Magyarul, fel (kell!) lehet kötni a gatyát marketingpénz elköltésileg, mert könnyen kiderülhet semmivel sem indokolt soké gyengébb szpotot készíttetni, mint pl: versenyt kiírni a témában, oszt a legjobbat max. újravenni! Vagy is-is, a megmérettetés kedvéért…
Az utazási témájú házivideók kora következik! Legalább is nem árt rájuk odafigyelni és hatékonyan beépíteni e trendet a koncepciókba, stratégiákba, vagy mifenékbe, melyek tudvalevőleg megint csak nem fillérekért készülnek évről-évre másutt is kellő adóforintjainkból!
A most szemlézettek mind filléres dolgok, de meggyőznek arról, hogy érdemes a Balatont választani akár egy konferencia, vagy baráti buli, netán csak egy jó bringázás a cél! Ha van FeriTIVI-je a nagyon cool Coca Colának, Siófokról, napi jelentkezéssel, miért ne lenne nekünk BalcsiTIVI-nk, a Balatonról szólóan, mindenfajta kötetlen témákban.
Lesz itt kérem minden: persze a 35 fokos panelben, vagy a leglégkondisabb irodában a monitor előtt ülve a Balaton kicsiben nem olyan mint eredetiben, de legalább tudni fogjuk, hogy ez csak illúzió: az igazi az, ha ha mi vagyunk ott, és a kamera mögött!
(06.29>>>) Lake Balaton Partnership Programme
2006 Káli-medence, Kis-Balaton, Tihany
egy nagyon begyere emlékkönyv
(profi slide)
(06.28>>>) A balassagyarmati elit alakulat beveszi a Balatont (az egyik legjobb házivideó ebből a műfajból)
(06.27.>>>)
kmark101: Cycling tour 2006 around Balaton
A Balcsi ahogy én szeretem, drót-szamárhátról: az a tipikus, hosszúlépéses pihenőkkel, falusi kocsmás, borvidéken átívelő, délutánra megnyúló árnyékos, főútvonalmentes…
