“Balatonlellétől 3 kilóméterre, Kaposvár felé a 67-es úton közelíthető meg a település.


Észak-dél irányú lágy völgyek és löszhátak váltogatják itt egymást. A Koppány nemzetség alapította, akik a katonai fontosságú hadiút mellett hozták létre a honfoglaló magyarok jellegzetes letelepülési formáját még ma is viselő települést.
.jpg)
Királyi birtokként említették 1325-ben, de a század végétől nagy nemesi családok voltak a földesurai. A község műemlék jellegű épületei a barokk stílusú katolikus (épült 1769-ben) és a copf stílusú református templom (1824-28 között épült), melyhez kúriaszerű paplak tartozik.
A középkorban keletkezett településszerkezetet ma is őrzik a kanyargós vonalvezetésű szűk utcácskák. Az épületek közül számos lakóház magán viseli a település népi építészeti hagyományait, így a dél-balatoni századforduló tipikus faluképe Látrányban még fellelhető.
Szállást találhat az üdülővendég, mintegy 80 háznál, a falusi turizmus jellegű fizetővendégszolgálat keretei között. További szolgáltatást nyújt az Elisabeth panzió és a Vincellér vendéglő. Belföldiek és külföldiek szívesen vásárolnak üdülő ingatlanokat a településen.
A falu szélén lévő Füzes-tavat és a mellette lévő üdülőhelyet a kirándulók és a horgászok is felkeresik. A Tetves-patak völgye természetvédelmi terület: ősgyep, már csak itt fellelhető növény és állatvilággal.
Az utóbbi években a falu a balatoni háttérturizmus ideális helyévé vált.”
[vendegvaro.hu][inforeg.hu][terkepcentrum.hu][balaton.hu]
“Eredményes és szép reményekkel kecsegtető évet hagyott maga mögött Látrány. Több mint százmillió forint támogatással indultak fejlődésnek az intézmények, s legalább egymilliárd forintról szólnak az immár megalapozott, újabb tervek.” [somogyihirlap.hu]
Polgármesteri hivatal
Polgármester: Tóth László
8681 Látrány
Rákóczi u. 69.
Tel./Fax: 85/327-165
latrany@somogy.hu
Az önkormányzat adatai
eMagyarország
“Látrányban a katolikus vallásúak csaknem háromszor annyian vannak, mint a reformátusok. Közülük félszázan rendszeresen járnak templomba, s az általános iskolában mind a nyolc osztály tanulói részére tartanak hitoktatást.” [latrany.hu]
A település mindennapjaiba a Somogyi Hírlap ad betekintést
Vendéglátás és szállás
Hotel Elisabeth
Rákóczi u.
Tel.: 85/710-252
Vincellér
Eötwös u.
Tel.: 85/327-111
Vincellér Vendéglő
Hotel Family
Rákóczi u.
Tel.: 85/327-193
Füzes büfé
Rákóczi u.
Füzes Büfé Falatozó
Zömbik Ház
Tóparti-Porta
Látrányban a borászatnak évszázados hagyományai vannak. Az interneten a helyhez kötötten két borászatot illetve arra való utalást találtunk:
Tóth László bioborászata
Conrads Bioborászat (aranyérmes bioborok 2005)
Látrányi romtemlom
“A Balatontól hat kilométerre, az egykori Festetics-uradalom először államosított, majd privatizált borgazdaságának szomszédságában található Rádpuszta. A hivatalosan Látrány községhez tartozó, mostanában újranépesedő kis település délnyugati végén, az öreg temetőben állnak a török korban elpusztult Rád falu középkori templomának festői romjai.
A somogyi parton csupán két, a román korból (részben) megmaradt templom van: Teleki község 1271-ben említett, ma is meglévő Szent András-temploma és a tihanyi bencések egykori birtokához, Rád faluhoz tartozó látrányi rom. Az ugyancsak XIII. századi és szintén félköríves szentélyű, egyhajós épület nyugati oldalát nyílás nélküli, oromzatos harántfal zárja le, sarkain markáns, lépcsős támpillérekkel. E térhez kelet felől előbb egy keskenyebb hajószakasz csatlakozik, majd – a diadalív után – az íves apszissal záruló szentély. A tisztán téglából épített, szűkebb hajószakasz északi fala magasan megmaradt, jól látszanak rajta a kétosztású boltozat vállkövei és bordaindításai. E falhoz csatlakozik kívülről, kis átjáróval egy dongaboltozatos sekrestye, amelyet utóbb kápolnává alakítottak át. A bejárat a feltűnően szép, szabályos sorokban rakott, sötétvörös táglafal déli oldalán nyílik. A széles és magas lábazati párkány végigfut a szentély íves falán is, a nagyméretű, lapos téglákat rézsűsen rakott idomtéglák koszorúzzák.
Az elhagyott és elhanyagolt rom régészeti kutatására 1969-ben került sor, ezt követően részlegesen helyreállították és konzerválták. Az utóbbi években példamutatóan rendbe hozták, kigazolták és parkosították a környezetét, gondozzák a régi temetőt. A rádpusztai templomrom a maga nemében Magyarország egyik legszebb műemléki látnivalója. [flagmagazin.hu]
Látránypusztai ősgyep – Homokpusztagyep

“A Tetves-patak mentén felhalmozódott futóhomokon kialakult növényzet azért számottevő, mert Somogyban itt maradt meg a legnagyobb összefüggő területű, természetközeli állapotú láprét.
A láprét fennmaradása annak köszönhető, hogy jelentős agrotechnikai beavatkozások nem történtek, mindig legelőként vagy kaszálónak hasznosították. Valamennyi védett növényfaj állománynagysága meghaladja a több száz tövet, így stabil populációnak tekinthetők.
Védett növények a fekete kökörcsin, a selymes boglárka, a fehér májvirág, a mocsári nőszirom, a mocsári nőszőfű, az agár-, a vitéz- és a mocsári kosbor, a hússzínű ujjaskosbor, a széles- és a keskenylevelű gyapjúsás.
Az állattani értékek közül jelentősek a menyét, a mezei cickány, a sün, az ürge, a fürge- és a zöldgyík, a vízisikló, a mocsári teknős és a különböző békafajok. A madarak közül megél itt a gyurgyalag, a réti és a berki tücsökmadár, karvalyposzáta és a tövisszúró gébics.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó 226 hektárnyi területet 1992-ben nyilvánították védetté.” [vendegvaro.hu]
Füzes-tó

“Látrány közelében, szőlődombok és ligetek ölelésében fekszik a majd háromezer négyzetméteres Füzes-tó, amely a horgászok kedvelt célállomása gazdag haltenyészete miatt. Van itt mindenféle hal: kárász, compó, keszeg, törpeharcsa, ponty, egyszóval horgászásra feltétlenül alkalmas. A Füzest nemcsak a helyi pecások kedvelik, hanem szívesen állnak meg a Balaton felé igyekvők is.” [latrany.hu]