Torkon szúrt balatoni családi torkoskodás, avagy miért nem működik a Balaton online marketingje?

szerző: Varga Iván · 2010. szeptember 8.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...
No ismét egy jó ötlet, csapnivaló kivitelezésén kell bosszankodnom: ezért nem működik nem hogy 100%-on de még ötvenen sem a Balatoni vendéglátás. A hibát pedig a vendéglátós szakma csúcsszervei a kamarák és a Magyar Turizmus Zrt követi el kommunikációjuk során!
Családos éttermi hétvégék a Balatonnál” – címmel kelti fel érdeklődésem egy a MTZRt. által jegyzett cikk, mely az népszerűsíteni próbálja a kamarai kezdeményezést ekkép:

“A három Balaton-parti megye – Somogy, Veszprém, Zala – kereskedelmi és iparkamarái által immár harmadik alkalommal kerül meghirdetésre a Kamarai Családi Vasárnap elnevezésű akció, melynek keretében a kamarai védnöki táblával rendelkező vendéglátóhelyek 2010. szeptember 12-én 30-50% kedvezményt adnak a helyben fogyasztott ételek árából.

Az alábbi településeken ismét a balatoni gasztronómiáé a főszerep: Balatonakali, Balatonfüred, Balatonkenese, Szigliget, Örvényes, Alsópáhok, Balatongyörök, Gyenesdiás, Keszthely, Vonyarcvashegy, Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszentgyörgy, Marcali, Siófok – csakúgy, mint a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának (RMI) őszi kommunikációjában, amelynek keretében az utószezoni ajánlatok mellett a bor és gasztronómiai ünnepek, valamint az aktív és a wellness lehetőségek kerülnek a középpontba!
A Balaton régió szeptemberben és októberben kiemelt gasztronómiai rendezvényei: Badacsonyi Szüret, Tojásfesztivál, Süllőfesztivál.
A régióról bővebb információ az RMI honlapján, a www.gyereabalatonra.hu weboldalon olvasható.”
Könyörgöm ne a maguk zseniális és fantasztikus tevékenységét reklámozzák már, hanem a rendezvényt, ha már megemlítik, ne az érintett városokat sorolják csak fel, hanem azon belül az éttermeket is, esetleg egy-egy linkkel. De az ugye melós lenne (akár 1-2 órás munkába is beletelne)!
Ehelyett az olvasóra bízzák, van e türelme utánanézni a weben mi merre mennyire. Én is így tettem, és végül az egyik kamara honlapján megtaláltam az érintett éttermek listáját, melyeket alább mellékelek. Basszuskulcs, végre egy nem időjárásfüggő, az őszi Balatonra csalogató program mely minden további nélkül feldúsítható kirándulással, ezzel-azzal. És csesznek megadni hogy hol vannak az akcióban résztvevő éttermek…
Az akcióhoz megyénk nyolc településéről 18 vendéglátóegység csatlakozott. Somogyból 23, Zalából pedig 16 vendéglátóhely szerepel a Családi vasárnap listáján. A csatlakozott vendéglátóhelyek listája a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján található meg.” – írja a Napló, de ők sem linkelnek! web2.0 Balaton online marketing utószezonban: elégséges!
clipped from www.veszpremikamara.hu

Az akció keretében a kamarai védnöki
táblával rendelkező vendéglátóhelyek 2010. szeptember 12-én
vasárnap 30-50% kedvezmény
t adnak a helyben fogyasztott ételek árából.
A három Balaton-parti megye – Somogy,
Veszprém, Zala
– kereskedelmi és iparkamarái immár harmadik alkalommal
szervezik meg a kamarai védnöki táblás vendéglátóhelyek
népszerűsítésének érdekében a KAMARAI CSALÁDI VASÁRNAP elnevezésű
akciót.
Az akcióhoz csatlakozó Veszprém megyei vendéglátóhelyek listája:

A kedvezményt nyújtó Somogy, Veszprém és Zala megyei vendéglátóhelyek listája letölthető a csatolt dokumentumoknál!
Használja ki a
lehetőséget, és látogasson el
a védnöki táblás vendéglátóhelyek
valamelyikébe!

Kapcsolódó állományok:

blog it

Szerdától Balaton Filmfesztivál Keszthelyen

szerző: Varga Iván · 2010. szeptember 4.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...
A Balaton Színházban jövő szerdától vasárnap estig várják az érdeklődőket.
clipped from zalaihirlap.hu

Hetedik alkalommal rendezik meg a Balaton filmfesztivált Keszthelyen. A négy napig tartó sorozat ismert rendezők több újdonságát kínálja.

Nem csupán filmekkel, hanem beszélgetésekkel, találkozókkal is. A program házigazdája két ismert személyiség, Benkő László és Réz András lesz. A nyitónapon 18 órakor kezdődik a program, akkor – Kísérleti és játékfilmek vetítése címmel – a Színház és Filmművészeti Egyetem, valamint a Werk Akadémia hallgatóinak vizsgafilmjeiből adnak ízelítőt. Másnap, ugyancsak este hat órai kezdettel Székely Orsolya: SzéchenyiSzéchenyi vagy Takács Mária: Eltitkolt évek című alkotását vetítik, a program vendége a rendező lesz. Szombaton Makk Károly: Így ahogy vagytok (Farkasbőrben) című filmje pereg majd, az érdeklődők találkozhatnak, beszélgethetnek az ismert rendezővel. Vasárnap ugyancsak 18 órától Novák Tamás-Skrabski Fruzsina alkotása, a Bűn és bűntelenség kerül közönség elé, mely nem más, mint a Biszku Béláról szóló dokumentumfilm.
blog it

Balatoni hangulatok: szombaton nyit a 20 éves Országos Képző- és Iparművészek Társasága jubileumi kiállítása a Balatoni Múzeumban Keszthelyen

szerző: Varga Iván · 2010. szeptember 3.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...

Ha esik, ha fúj…

clipped from www.balaton.hu

Szeptember 4-én, 14.00 órakor nyílik a 20 éves Országos Képző- és Iparművészek Társasága jubileumi kiállítása a Balatoni Múzeumban. Az OKIT 1990-ben alakult meg, Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetsége néven. Célja, hogy összefogja az ország autodidakta képző- és iparművészeit információszolgáltatással, kapcsolattartással, valamint művésztelepeket, alkotótelepeket, kiállításokat, stb. szervez.

A tárlat témája : A magyar tenger – élet a vízen és partján ( hajózás, halászat, nyaralás, borkultúra, települések, emlékhelyek ). Két teremben, mintegy 150 különböző stílusú és technikájú alkotáson keresztül nyerhetünk bepillantást a Balaton sokszínű világába. A kiállítás október 4-ig látogatható.

(Forrás: Balatoni Múzeum)
blog it

“Ősszel és télen is Balaton”, avagy a szlogeneken túl (velünk tartasz?)

szerző: Varga Iván · 2010. augusztus 23.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...
“Ha már a víz hideg a für­déshez, de még kellemes idő van, akkor is rengeteg kikapcsolódási lehetőség közül lehet választani. Például túrázhatunk, kerékpározhatunk, lovagolhatunk, horgászhatunk, és nem utolsósorban megnézhetjük a helyi nevezetességeket, amelyekből
a tó északi és déli oldalán is bőven van.”
- olvasom a lent szemlézett, és a linkre kattintva teljességében elérhető cikkben.
Amelyekből (a Balatonnál, nevezetességekből) bőven van.” Csakhogy lovardát, konferencia-helyszínt, fesztivált még csak-csak talál az ember az interneten (így-úgy) többnyire valamilyen más szolgáltatáshoz köthetően elhelyezett kínálatól, mint ahogy wellness ajánlatot. De nevezetességeket, maximum a településekhez kötötten… Nehogy már valaki előzetes tájékozódásul hónapokig böngéssze a netet, hogy majd ősszel, tavasszal hol talál egy árva romot, szép panorámájú kilátót, hegytetőt, természeti értéket, télen is látogatható tájházat, múzeumot, természet közeli, állatokkal teli rideg tartású majort a Balatonnál!
Mert az annyira hangoztatott kirándulások, céltalonokká válhatnak a fent említett objektumok fellelhetőségének ismerete hiányában, a túraútvonalak és bicikliutak gyengén jelzettek, nincsenek rendben tartva, azokon elindulva könnyen elkalandozhatunk az ismeretlenben.
Egyedül talán a geocachingot ismerők és művelők találhatnak könnyedén “levadászni valót”.
Szóval: már megint csak a szavak, hogy így, meg úgy felkészültünk az utószezonra: lesz szüret, gasztronómiai fesztiválok, meg konferenciaturizmus és hát wellness, és sok sok kirándulás…
A magunk részéről – segítőink bevonásával – továbbra is gyűjtjük a Balaton 1000 csodáját, hogy legyen mire, merre kalandot, élményt szerezni, túrázni, kirándulni elindulni a Balaton mentén, bármely évszakban, bármilyen időjárásban:)
clipped from www.metropol.hu

A rengeteg rendezvény és kikapcsolódási lehetőség mellett mégis az olcsóságot tartják az őszi–téli Balaton legnagyobb előnyének. A hotelek általában 20-25%-kal kevesebbért hirdetik meg napi áraikat, de van olyan szálloda, amelynek a főszezoni és az utószezoni napi szobaára között 35-40%-os különbség van, így ebben az időszakban azok is élvezhetik a luxust, akik ugyanezt nyáron nem tehetik meg. Érdemes foglalás előtt tájékozódni az akciós ajánlatokról, amelyek több éjszakára, illetve programokkal, wellnesskezelésekkel kiegészített szolgáltatásokkal további kedvezményeket biztosítanak.

Ebben a szezonon kívüli idő­szakban többnyire jelentősen csökken a külföldről érkező vendégek száma, és a belföldi látogatók veszik át a helyüket.
Ősszel gasztroprogramokban sem szenvedünk hiányt: a dió-, a tök-, a tojásfesztivál mellett megismerkedhetünk a szüreti előkészületekkel, sőt ha kedvünk tartja, akár még be is kapcsolódhatunk a munkálatokba.
blog it