Pünkösdre? Balatonra!

szerző: Varga Iván · 2007. május 23.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...

Itt van nekünk pünkösd ünnepe, mely újabban széles e Balaton partján egyet jelent a szezon "betolásával". Ilyenkor már évek óta (ha néha köhögve is) beindul a Balaton! Még jó hogy ma délután nekiláttam összeszedni nektek a hétvégi programkínálatot: annyi – de annyi minden említeni, és említésre való van, hogy csak az elrendezésükkel elmegy a holnap reggelem, de sebaj.

Azt lehet mondani, mint május elsején, most is szinte mindenütt lesz valamilyen közösségi megmozdulás, ráadásul az ünnep spiritualitása vonzza a szép lélekemelő helyszíneket. Van tehát hová, miért moccanni, gyereknap, borünnep, pünkösdölés… A programtár tehát a helyére kerül holnapra.

Apropó ugye tudjátok (emlékezni csak a vének tudnak), hogy:

A Pünkösd ünnepéről
A rendszerváltás előtt vallási ünnepeket alig-alig lehetett megünnepelni. A rendszerváltás e téren is változást eredményezett, és a Pünkösd munkaszüneti nappá vált (először csak 1993. május 31-én!).

punkosd
"Az ünnep elnevezése a görög pentekosztész, azaz "ötvenedik" szóból származik, ugyanis ez az ünnep a húsvét utáni 50. napon kezdődik. Ennek megfelelően ez is, a húsvéthoz kapcsolódva változó időpontú ünnep. ( Május 10-e és június 13-a közé eshet.)

Az 50 nap a zsidó vallásból ered. Ők ünnepelték ugyanis a Pészach utáni ötvenedik napon Sabouthkor (hetek ünnepe) az aratás, az első gyümölcsök, majd később a Tízparancsolat adományozásának ünnepét. A magyar pünkösdi szokások elsősorban a keresztény ünnephez kapcsolódnak, de a szokás egyes elemei (mint például a pünkösdi királynéválasztás, vagy a zöldágazás) régebbi, pogány időkre nyúlnak vissza. Sok más keresztény ünnephez hasonlóan itt is a már meglévő, pogány hiedelmekre épült rá a keresztény tartalom, s olvadt össze egy közös ünneppé. A keresztények Pünkösdkor azt ünneplik, mikor Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra."

Mától, negyedik évfolyam!

szerző: Varga Iván · 2007. május 16.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...

<ez lenne itt a szülinapi zene!
[fotó:Balaton sunset III. bumbii's photostream]

"Szépjóreggelt mindenkinek a Balatonon innen és túl! Ma Mózes, Botond, János, Simon napján a Nap kell, hogy ne kéne, (már felkelt) nyugszik 20:14-kor. A hold ellenben 21.00-kor  kél és hajnalhasadtáig  fényesíti be az éjt. A tó vízszintje: 82 cm, hőmérséklete: 15,5 C fokos. Milyen lesz az időjárás, a szélsebesség ? És mik a hírek? Vannak-e jó programok mára? Csak szépen sorjában:"

Írtam 3 éve, ilyenkor. Ma már a Balaton vízszintje: 112 cm, hőmérséklete: 20 C fokos (A mostani időjárásról meg itt!)

"Ennek a könyvnek az a célja, hogy elmondjon a Balatonról olyan dolgokat, amiket jó tudni, főképpen két okból. Először is mert az ember ezeknek a tudnivalóknak hasznát veszi, ha a Balaton mellett tartózkodik, másodszor pedig azért, mert aki az itt elmondottakat tudja, az sokkal jobban tudja élvezni a Balaton gyönyörűségeit…

Mindezek olyan kérdések, amiket a Balaton mellett pihenő úri emberek százszor is fölvetnek egymás közt, és mindig akad olyan, magát nagy tudósnak mutatni szerető magyarázó, aki fölényesen mondja el a legnagyobb szamárságokat, s mindig vannak, akik el is hiszik…

Az érdeklődés ébrentartására és az olvasás megkönnyítésére, mintegy pihentetőül kis eseményeket, kalandokat is beleszőttem. Persze a nagyképűek, látva a könyvet, azt fogják mondani, hogy "lám, a professzor úr megint regényt írt". Ezeknek azt mondanám, hogy próbálja meg, írjon ő egy regényt, meglássuk ki olvassa el?

…Véleményem szerint igen nagy szükség van igazán olvasható és megérthető népszerű munkákra, mert ezek adnak a művelt ember lelkének igazi tartalmat. És csak a tartalmas lelkű ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak és derék, hasznos fia nemzetének.

…De mindenesetre célja ennek a könyvnek az is, hogy a Balatont megszeressük. Egész Európának legkedvesebb, legalkalmasabb pihenőhelye a Balaton s hogy valóban az is legyen s itt mindenki jól érezze magát, abban mindnyájunknak közre is kell működnünk, mert óriási nemzetgazdasági jelentősége van annak, hogy a magyar ember itthon nyaraljon, a külföldiek pedig minél nagyobb számban, minél hosszabb időre keressék fel a Balatont."

Cholnoky Jenő : Balaton
Budapest. Franklin. 1936.
(elektronikus formában itt olvasható)

Pontosan 3. éve nyomom a billentyűket ez ügyben,

úgyhogy lassan meg kéne kopnia a klaviatúrán a B-nek! B, mint Balaton, meg blog, bizony :)

Azt nem mondom, hogy ez a blog nem jöhetett volna létre… De sokban segített, megfelelő hátteret biztosított kalandozásaimhoz az itt oldalat is ajánlott Theodora Panzió és csapata. Köszönet illeti ezért őket!


Cholnoky Jenő:

A mindig szép Balaton
Ára: 2800 Ft

Pollen, madár-valóvilág, EU Life Nature

szerző: Varga Iván · 2007. április 20.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...

Szerencsémre nincs pollenallergiám, ugyanis ha lenne, nagyívben tennem kéne a Balatonra. A fák virágzása ellen nem sokat lehet és kell tenni: ez (tavasz) van! De a parlagfű irtásban országosan és helyileg is van min szorgoskodni, bizony továbbra is vannak elmaradásaink, mert ki tudja hány vendég nem tér vissza emiatt?

Sonline.hu

"A pollenérzékenyek egészségét is keményen próbára teszi az évszakok furcsa játéka. Az enyhe tél és a nyárias tavasz miatt ezekben a napokban sokkal erősebb a viráporszóródás, mint ahogy az ilyenkor szokásos."

Tudom, nem sokan merészkednek be a Tapolcai-medence legaljára, legközepére: pedig érdemes. Azoknak, akik mégis kedvük van ehhez  jó hírekkel szolgálhatunk. (Ők talán tudják azt is, Felső-Kongót ne Afrikában keressük, hanem a Balaton közelében!)

naplo-online.hu
"A Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság 2006-ban a Tapolcai-medence természetes élőhelyeinek megóvásával kapcsolatban pályázatot nyújtott be az unióhoz.
A kiíráson sikeresen szerepeltek, a környezetvédelmi program csaknem 300 ezer euróból fog megvalósulni. Az Élőhely-helyreállítás és gyepkezelés a Felső-Kongó-mezőn (Tapolcai-medence) címmel szereplő projekt teljes költségvetése 288 ezer 45 euró, amelynek majdnem az ötven százalékát (143 245 eurót) az EU Life Nature kiírás támogatása jelenti."

zalaihirlap.hu
Fenékpuszta – "Három madárcsalád életének legbelső titkait fürkészhetik rövidesen a Balaton-parti madárgyűrűző bázis vendégei. A helyiek szerint országos szenzáció, hogy a látványosságnak szánt üvegfalú odúkban megtelepedtek a madarak."

Most már csak  azt kell megtudnunk, hol a fenében van az a fenékpuszta:
"Keszthelytől kb. 5 km távolságban található a 71-es út mentén. Aquincumot az anyaországgal, Itáliával összekötő legrövidebb út a mai Székesfehérvár, Veszprém, Tapolca érintésével jutott el Keszthelyig, ahol Fenékpusztánál kelt át az út a mainál nagyobb Balaton vizén.
A fontos út biztosítására veteránokat, kiszolgált katonákat telepítettek Keszthely területére. Valószínű, hogy a népességnövekedés kapcsolatban állt a terület legnagyobb objektumának, a római erődnek a megépítésével.
A helyén már korábban is állt egy település. A fenékpusztai erőd lakói nem menekültek el, életük az V. század derekáig zavartalan volt, bár a vidék 433-tól a hun birodalomhoz tartozott. Attila halála után (456) germán törzsek uralma alá került a régió. Az erőd épületei nagyrészt még mindig a föld alatt vannak, maradványai közül csak három látható: a déli kapu, az egykori bazilika és egy raktárépület. A Festetics major épületeit 1820 körül emelték klasszicista stílusban. Különösen híressé vált a Festeticsek fenéki ménese. Az Újmajorban született Petőfi Sándor felesége Szendrey Júlia 1828-ban, kinek apja ez idő tájt a Festetics uradalom tiszttartója volt. Szülőházára 1909-ben került emléktábla."

Keszthely (Fenékpuszta)

Vönöczky Schenk Jakab Kutatóház(Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság)
8360 Fenékpuszta (Keszthely)

Fekete István emlékszoba és Matula kunyhó a Diás-szigeten(Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság)
8360 Fenékpuszta (Keszthely)
Kis-Balaton, Diás-sziget

További friss hírek>>> a Balaton régióból a Balaton hírmondójánál

PROTOPAGE: “Hírportál” másképp?

szerző: Varga Iván · 2007. március 23.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...

Szegény ember vízzel… Adott az a probléma, beleássuk magunkat egy témába, mint én mondjuk a balatoni hírekbe e végett van egy linkgyűjteményünk.
Jobb esetben a figyelt oldalak rendelkeznek RSS értesítővel, és akkor Googe reader, vagy Netvibes … De mi van akkor, ha a naponta frissülő tartalmakhoz, nincs "azonnali értesítő" rendelve? Marad az oldalak kattintgatása – naponta – új tartalmak után kutatva.
A protopage.com azonban kínál olyan megoldást is, hogy a bennünket érdeklő weboldal egy bizonyos részét bemásolhatjuk… Innen már egyszerűsödik a helyzet, könyvjelző link helyet a megfigyelt tartalom-részt on-line látom az általam létrehozott ablakban (így "azonnali betekintéssel" mindjárt észrevehetem a változást).
Az "ablakokat" egymás mellé rendezve, jól átlátható struktúrát hozhatunk létreEzt ráadásul publikussá is tehetjük, gyűjteményünket megoszthatjuk másokkal!



Mire jó ez? PL: Korábban reggelente "végignyálaztam" a könyvjelzőimben szereplő linkeket, hogy értesüljek az új balatoni hírekről, melyek az országos sajtóban, a három megyei napilapban, és a számos helyi portálokban lecsapódtak, majd összegereblyéztem e hírmorzsákat egy helyre. (Tettem ezt, mert sehol nem volt fellelhető az összes napi aktualitású balatoni hír.) Mostantól az ez iránt érdeklődőknek elég felmászniuk  egy protopage oldalamra
Ha meg lusták erre, továbbra is jöhetnek a Balaton Hírmondójára, de itt a következőekben már csak a kimazsolázott hírek lesznek fellelhetőek, némi kommentárral tállalva :)

Saját, publikus, web0.2-es tematikus híroldal? Tessék, csak tessék! 
(Persze, ahogy illik: mehet bele RSS is,  üzenőfal, saját  web bejegyzés.)

Csekkoljuk le!

szerző: Varga Iván · 2006. június 2.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...

Van ez az üdülési csekk dolog, ami nagyon hasznos, de a kiadott és fel nem használt csekkek száma azt mutatja, hogy akinek van ilyen, az sem tudja nagyon mihez is kezdjen vele.

Nos: a Balatonon itt lehet őket beváltani (336 találat)!

Kapaszkodóul, tájékoztatásul pedig következzék néhány érdekesség az üdülési csekk házatájáról:

    Csekk strandokra és gyógyfürdőkre

    Az "Itthon otthon fél áron üdülési csekkel" címen meghirdetett lehetőség lényege, hogy az akcióba bekapcsolódó hotelek az általuk megjelölt napon vagy napokon 50 százalékot elengednek a szállásdíjból.
> Júniusban tehát a Magyarországon működő 687 szálloda közül minden hatodikban meg lehet majd szállni fél áron néhány napra. A kedvezmény természetesen csak az üdülési csekkre érvényes.

> A pályázat útján elnyerhető juttatásért az alapítványhoz az idén 250 ezren folyamodtak – most először kellett elutasítani tömegesen olyanokat, akik megfeleltek a feltételeknek.

    Éttermekben is felhasználható lesz az üdülési csekk a kiemelt üdülőkörzetekben az idei szezonban.

Papkeszi és környéke

szerző: Varga Iván · 2006. május 25.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...

"A falu a Séd patak sziklás völgyet elhagyó, síkságra érõ folyásánál fekszik. A honfoglalás után a Keszi törzshöz tartozók telepedtek itt meg, róluk nyerte a "keszi" utónevet, a "pap" elõtag birtokosára, a veszprémi káptalanra utal. A hivatalos oklevelekben elõször 1082-ben tűnt fel Kezwy néven, késõbb 1450 körül Kezy-nek mondják. 1488-ban pedig már Papkezy a neve." [vpmegye.hu]

"A török idők alatt sok papi birtok világi kézre szállt, így Papkeszi is a gróf Zichyek birtokába ment át, s abban is maradt a jobbágyság felszabadításáig.
A falu fejlődését itt is az ipartelepek beindulása indította el. 1936-ban létesült Colorchémia gyár (1941-ben 300 főt meghaladja az ipari keresõk száma).
A II. világháború befejezése után felosztották a nagybirtokokat az egykori cselédek, nincstelenek és kisparasztok között. A földreformkor minden cseléd házhelyet kapott. Ezek beépítésével kétszeresére nőtt a község." [papkeszi.hu]

"Papkeszi híres citerazenekarairól. Népdalkörei arany minősítésűek. A településen kuriózum látnivaló a struccfarm és a papagájtenyészet. A falu kézműves mesterekben is gazdag, él itt egyedi gitárkészítő mester, valamint autodidakta festők. A település szállás- és vendéglátóhelyei egész évben várják a látogatókat. A pihenést össze lehet kötni a július elején megrendezésre kerülő Keszi Napok rendezvénysorozatával, amelyen közel 34 település képviselteti magát. Népszerű program még a  Bocskay Napok, valamint a szomszédos települések kulturális seregszemléje a Szomszédolás." [iranymagyarorszag.hu]

"A Bocskai Napok minden évben lebonyolításra kerül, melynek keretében a gyermekek és a falu lakossága számára képzőművészeti kiállítást, iskolai-történelmi színpadi előadásokat, vetélkedőket, sportrendezvényeket szerveznek." [iranymagyarorszag.hu]
!!!(Ebben az évben május 25-27. között!!!)

Polgármesteri Hivatal     
Papkeszi, Fõ u. 42.
Központ telefon- és fax-száma:    
88/588-691
88/588-690
88/588-650
Az önkormányzat adatai

TÉRKÉP

eMagyarország pont

Szállás, vendéglátás:
"Falusi turizmussal csak néhány család foglalkozik Ennek fejlesztésére az olcsóbb szálláshelyek miatt van lehetõség. A Gulyás Csárda szolgáltatása messze földön ismert. Nyáron a helyi és a környékbeli lakókon kívül szívesen látogatnak ide szlovákok, német és osztrák turisták is." [papkeszi.hu]

Humpok Vendégház
Általános Iskolai Diákszállás és Sátortábor
Fõ u. 11. szám alatt nagy családiház, három egymástól különálló teljesen felszerelt lakásokkal, zárt udvarral, több gépkocsi számára elegendõ parkolóhellyel egész évben kiadó.
Kétszintes családiház Balatontól 5km-re, komfortosan berendezve. 5 hálószoba, 2 nappali, 2 konyha, 2 fürdõ, 2 WC, 2 terasz. Szép kert, kiépített grillezõvel. 3 TV, fõzési lehetõség. Parkolás zárt udvarban.

"A Sér-hegyen álló vasbeton mérőtorony geodéziai jelentősége mellett remek kirándulási lehetőség azoknak, akik el szeretnének szakadni a zsúfolt vízparttól, viszont nincs kedvük túl sokat autózni a Balaton-felvidéken át. A megtaláláshoz nincs szükség GPS-re, a Kenesétől Papkeszi felé vezető úton a faluból kiérve párszáz méter után balra tisztán látszik a torony. Ahol jobboldalt fasorral szegélyezett út kezdődik, ott lehet balra letérni és megállni." [geocaching.hu]
A kilátásról pedig meséljen e kép:

A régi társközség Királyszentistván Litérhez csatlakozott.

"A közigazgatásilag idetartozó Sáripusztának valamikor iskolája és kápolnája is volt. Földvárának már csak a romjai láthatók. A Kalaphegyhez visszhangjelenség fűződik. Ha a 156 méteres magaslaton Várpalota felé fordulva elkurrantja magát a turista, a hang visszatér." [papkeszi.hu]


Rövid történet>>>
Képek, helyszínrajz>>>
"A kettős sáncrendszerű várat a dombvonulattól mély árok választja el…
A lelőhely minden valószínűség szerint azonosítható a Papkeszi 1352. évi határjárásakor említett Kurmusd nevű várral ("locum castri, quod olim et nunc Kurmusd…vocatur").
A helyi hagyomány szerint a XVI. században a török megszállta, illetõleg "1644 körül az erdélyi hadak által hányatott" földvárnak írják, ahol a szájhagyomány szerint fegyvereket, ágyúgolyókat is találtak volna."

Eladó ingatlan
Két különbejáratú 6 szobás garázsos családi ház melléképületekkel
eladó.

1 nappali + 3 és fél szobás családi ház eladó.

(Jegyzet:
A találkozó témája: Papkeszi közigazgatási területén belül egy fogyatékos bentlakásos komplexum létrehozásának tervei.)

Ahol Csajág, ott röcsög-e?

szerző: Varga Iván · 2006. május 23.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...

"Írásos dokumentum először 1259-ben említi, Chajagh néven. (A szó ismeretlen eredetű.) A kiszáradt Böjtény-völgyi patak mentén őskori és római településre utaló cserepeket találtak. A Várhegy-dűlőben negyed évszázada római épületek nyomaira leltek. Vasútépítéskor Junonak és Minervának állított oltárkő, valamint Dionüszosz-szobortorzó került elő. A község templomának építésekor Árpád-kori ékszerekre leltek. Pénzérmék tanúsítják, hogy évezredeken át folyamatosan lakott volt e föld, s útjain számos nép fordult meg.


Igen sáros utcákról, úttalan utakról, szalma és nádfedeles, ún. vonatházakról beszélnek a múltidéző írások és visszaemlékezések. Ezek közül leghosszabb, amely a II. világháborúban pusztult el, 24 családnak adott otthont. 1944. december 6.-től 1945. március 22.-ig állt itt a front, az ún. Margit-vonal harcai igen sok pusztítást, szenvedést okoztak.



A helységnévhez kapcsolódó Röcsöge szó magyarázata
, vasútvonal. Egyik megállóhely a Röcsöge nevű domb alatt létesült, ezért róla nevezték el. A furcsán zengő-bongó név viselője viszont – a monda szerint – eredetileg egy török főtiszt volt, aki méltóságát a viszonylag magas dombra való temetkezéssel érzékeltette. A nevet a század első évtizedei után hordták szét az országban, az állomásépület rozzantságával összefüggésben az elmaradottságot jelképezve." [balaton.hu]

"Csajág 918 lakosú kisközség a Balaton keleti végétől 6 km-re. A legközelebbi strand Akarattyán található. Szép fekvésű sportpálya, az iskolánál korszerű sportterem fogadja az érdeklődőket. Üdítő túrák tehetők a Makra-völgy, a Kiserdő és a fülei erdő útjain." [iranymagyarorszag.hu]


"Vasúti csomópont: a Budapest- Tapolca és a Veszprém- Dombóvár vonalak itt keresztezik egymást. (1964-ben 60.000 m3 föld megmozgatásával vonták egybe a sínpárokat, ugyanekkor impozáns vasútállomást építettek.) [balaton.hu]


Polgármesteri Hivatal
8163 Csajág Petőfi u. 1.
Tel: (88) 383-380
Önkormányzat
e-mailcíme:
polghivcsajag@axelero.hu

Az önkormányzat adatai

TÉRKÉP

Balatonfőkajár-Csajág Általános Iskola honlapja
Csajág – REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA


A községről nem sok fotó lelhető fel, ezért is örültem meg a háborúk áldozatainak emlékműveit kutató oldal szép képeinek, illetve a faluban járt művész néhány felvételének!
"A jó infrastruktúrájú község határában római kori villamaradványokat fedeztek fel." [hu.wikipedia.org]

Eladó ingatlan:
Felújított 3 szobás garázsos összközműves eggszintes famennyezetes hangulatos családi ház eladó.
Központhoz közel elhelyezkedő, belülről teljesen felújított, rendezett, 3 szobás családi ház.

Balatonszabadi a partközeli

szerző: Varga Iván · 2006. május 12.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...

Balatonszabadi szinte ránőtt siófokra, vagy Siófok nőtte ki magát? Ez azonban nem jelenti azt, hogy a városias, parti nyüzsgés megzavarná a községben pihenni vágyók nyugalmát, sőt.

"A régészeti feltárások során számos arra vonatkozó bizonyíték került elő, hogy a települést a honfoglalás előtti időkben kelták, majd rómaiak lakták. Első írásos említései: 1389-90. (Zabadi), 1449. (Fokzabady). Neve bizonyos terhek alól mentességet élvező lakókra utal. A fehérvári, majd a veszprémi káptalané volt. A 16. század második felében Palota, később Veszprém várához tartozott. A töröknek hódolt (1567), majd elnéptelenedett. 1618-ban újra lakott. 1620-ban a király a Zichyeknek zálogosította el, majd ismét a veszprémi káptalan tulajdonába került. A 18. század elején Heister és Rabutin labanc hadai kifosztották. Neve 1916 óta Balatonszabadi. 1950-ben hozzácsatolták Siómaros községet." [hajo.sailing.hu]

Itt kell kiemelni, hogy (az akkori) Magyarország – ma is álló – első Kossuth szobrát Siómaroson avatták…

Balatonszabadi község képekben>>>

"Napjainkban a település virágzó községgé alakult. A falu északi végében modernebb, Makovecz Imre építész által tervezett épületek állnak, a déli, marosi részen a népi építészet emlékeit láthatjuk a számos műemlék és szobor mellett, melyek a köztereket díszítik. A Balaton közelsége lehetőséget ad a falusi turizmus fejlődésének. Az idelátogató nyugodt, csendes környezetben pihenhet. A szórakozni vágyókat Siófok számtalan szórakozási lehetőséggel várja, míg a vízi sportok szerelmeseinek a Balaton nyújt felejthetetlen emlékeket." [hajo.sailing.hu]

"A községhez tartozik a tőle 5 km-re lévő fürdőtelep és Sóstó. A fövenyes part, a hosszan elnyúló fenyőfákkal szegélyezett partrész szállodáival, nyaralóival, kempingjével a kisgyerekes családoknak ideális. Legtöbbjükhöz saját strand is tartozik. A Sóstó fürdésre nem alkalmas, de partjára a horgászüdülők között juthatunk le." [balaton.hu]

Balatonszabadi község története bővebben>>

Polgármesteri hivatal

Polgármester: Krisztin Endre
8651 Balatonszabadi,Vak Bottyán u. 102.
Telefon: 84/355-010, 84/355-011
Fax: 84/355-031
E-mail: bszabadi@mail.opticon.hu
A település honlapja

Az önkormányzat adatai

TÉRKÉP

eMagyarország pont

"1778-ban megépült a későbarokk stílusú római katolikus templom Szent Anna tiszteletére. 1800-ban a marosi részen református templom és harangláb épült. A község református temploma 1794-ben épült. A műemlék-templomépület jelenleg szomorú látványt nyújt. Erősen leromlott állapota hívta életre 1997-ben a Balatonszabadi Református Egyházközségért Alapítványt, azzal a céllal, hogy megmentse a templomot, mielőtt a károsodások tovább rombolják az épületet. A plébánia 1817-ben épült. A Balatonszabadival egyesített Siómaros községben állították fel az országban az első Kossuth-szobrot, Gerendai Antal alkotását 1894-ben." [hajo.sailing.hu]

Római Katolikus Templom
"Műemlék Balatonszabadi község 1778-ban épített, 1818-1819-ben Rieder Jakab által átépített barokk római katolikus temploma, vörösmárvány oltára és barokk szószéke figyelemre méltó.
Plébániaház
1817-ből való késői barokk stílusú épület." [idegenvezeto.hu]


Balatonszabadi Református Egyházközségért Alapítvány

A világelső köztéri Kossuth-szobr mellett itt található, Puszta-toronyi emlékhely Veszprémi Imre szobrászművész szobrával. (Pusztatorony történetéről és a hozzá kapcsolódó rejtélyekről lejjebb.)

Balatonszabadi Hegyközség
8651 Balatonszabadi , Vak Bottyán u. 102.
Tel.:84/355-011

Balatonszabadi Sóstó (horgászhely)
Terület: 9,6 ha
Fogható halak: ponty, amur, csuka, süllő

A település mindennapjairól a Somogyi Hírlap cikkeiből értesülhetünk.

Szállás

(van bőven, minden kategóriában érdemes elbogarászni a címek között)

Am-Sec – Falusi turizmus ( 4 napraforgós magánszálláshely)
Juliska Vendégház medencével
Júlia Ház – Balatonszabadi-Sóstó
obo Ház

Gamásza Üdülő
Boros Ház
Könczöl – Lak 02
Holler-Lak
(7) Olcsó szállások
(4) House for rent Balatonszabadi-fürdö

Vizisí, Wakeboard

KÖZLEKEDÉS
"Balatonszabadi két vasútállomása Balatonszabadi-Sóstó, Balatonszabadi a budapest-nagykanizsai vasútvonal mentén fekszik. Közúti közlekedés az M7-es autópálya és a 70. sz. főút. Autóbusz összeköttetés Siófokkal, Veszprémmel és a déli parti, továbbá részben az északi parti üdülőhelyekkel, valamint szomszédos községekkel. Legközelebbi hajóállomás Siófokon."

Geoláda és képek – Balatonszabadi Pusztatorony


"1982. áprilisában a megmaradt falaktól D-re úgy 150 m-re egy négyzetméternyi területen szétszóródott és megközelítőleg 6500 kisezüst dénár, illetőleg nagyobb garas és lengyel monetta került elő szőlőültetés közben. Friedrich György a November 7 Mgtsz akkori főágazat vezetője jelentette be a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumhoz a nagyobb korsóban elrejtett kincsleletet. Egy bõrzacskóban ezüst hajkarikák, ezüst gyűrűk (köztük egy monogramos pecsétgyűrű), valamint a sárkányos díszű ruhakapcsok, csüngővel, karikán, valamint arany, ékköves fejdísz kerültek elő. A pénzek a XVI. század elejétől a század végéig kelteződtek. [balatonszabadi.hu]


"A romok valószínűleg az elpusztult középkori Szabadi falu templomának romjai, amelyet körítőárok vett körül. Az épület a Xi. században már valószínűleg állt. Az északi része XIV-XV. századi. A terület a XVII. század elejéig lakott volt. Török leletanyag nem került elő." [mars.elte.hu]

Eladó ingatlan:

Eladó üdülő – Balatonszabadi
Balatonszabadi, családi ház
Balatonszabadi 600 öl telek eladó 6 millió Ft.-ért
Ingatlan eadó Balatonszabadiban

Ádánd

szerző: Varga Iván · 2006. április 27.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (1 szavazat. átlag: 5.00)
Loading ... Loading ...

“Közúton Siófoktól délre indulva, a 65-ös útról Ságváron letérve közelíthető meg a település, de vasúton is elérhető: a Siófok-Kaposvár közötti vonalon megállója van.

Egy 1265-ös oklevél tanúsága szerint az Árpád-korban a falu mai közigazgatási területén öt kis település létezett. Ezek egyike volt Hetye, ahol ma is látható az Árpád-kori templom tornyának maradványa.
Az évszázadok során több nemzetség és földesúri család birtokolta ezt a közlekedésileg is fontos területet. Valaha itt haladt át az a római hadi út, mely a Balatont megkerülve Győrbe vezetett. Ádándnál hidat is építettek a Sió által elöntött völgy felett, a Ságvár-Enying kereskedelmi út átvezetésére.
1356-ban hetivásárok tartására kapott jogot. A XVIII. század elejére már mezővárosi rangot szerzett település. A XIX. századtól több földbirtokos osztozott a területen; a település krónikájában Csapody Pál emelkedik ki közülük.” [vendegvaro.hu]

A község nevének eredete és a település története részletekbe menően>>>

“Csapody Pálnak híres telivér méneséb?l összeállított ötösfogat szállította Ferenc József császárt Kaposvárról Keszthelyre, gróf Festetics Taszilóhoz 1850-ben. Említésre azért érdemes ez az eset, mert egy hajtásban tette meg az utat, ami 85 kilométer. 1850- 1851 a képz?m?vészet terén is jeles az itt él? embereknek, ugyanis Albert Zimmermann fest? elkészíti Ádánd festményét.” [adand.hu]

Nevezetességei

A község legrégibb emléke a török időkben elpusztult XIV. századi eredetű gótikus stílusú templom megmaradt tornya.
“Egy 1802-es oklevél tanúsága szerint az Árpád-korban a falu mai közigazgatási területén öt kis település létezett. Ezek egyike volt Hetye, ahol ma is látható az Árpád-kori templom tornyának maradványa.
A falubeliek “törökhagyásként” emlegetik a romot. A XIX. század végén Szabó István régész folytatott itt ásatásokat, s az emberi csontok mellett kőedények, lópatkók, vaskapcsok, vasképek és ezüst pénzérmék is előkerültek.” [vendegvaro.hu]

Csapody-kastély: Csapody Pál építtette 1835-ben, barokk stílusú, 1946 óta Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet működik benne. A kastélyban Fekete István-emlékszoba van berendezve.

Fekete István Emlékszoba
Fekete István

A kastélyban íródott Kossuth imája

A katolikus templom és környéke
“A Tallián család építtette, és 1747-ben szentelték fel a Szentháromság (az Atya, a Fiú, és a Szentlélek) tiszteletére a barokk stílusú római katolikus templomot. A család egyes tagjainak öröknyugodalmat a templom kriptája ad.
A római katolikus templom kertjében állították fel az 1816-ból származó, klasszicista Immaculata (Szepl?telen Sz?z)-szobrot. Szintén a kertben helyezték el, 1813-ban a kés? barokk stílusban készült Nepomuki Szent János szobrot.” [adand.hu]

Református templom
“A sudár tornyú templomot 1820-ban kezdik építeni, de csak 1825-ban rakják le ünnepélyesen az alapkövet, ugyanis 5 év kellet ahhoz, hogy szekereken a Balaton északi oldaláról összehordják az épít?anyagokat. A fundamentum termésk?, a torony tégla, a tet? pedig fazsindely. Gróf Csapodi Pál a kastély / kúria / tulajdonosa, és a Tallián család is egyaránt 72000 téglát adományozott a barokk stílusú templom építéséhez. 1857-ben a fazsindelyes tet?t horganyzott lemez váltja fel. 1863-ban kap a torony kupolája vörösrézborítást.” [adand.hu]

Löszfal
“Jellegzetes természetföldrajzi adottsága a helyenként 25-30 méter vastagságot is elérő lösztakaró. Az itt élők által “sárga földnek” nevezett löszt építőanyagként használták fel vert falú házakhoz, pincéket vájtak bele. Az évezredek során a lösztakarón termékeny mezőségi talaj (csernozjom) alakult ki.” [vendegvaro.hu]
A löszfalról szép magaslati kilátás nyílik a falura.
A Mandulás-hegy löszfala az igen ritka, 1984 óta nemzetközileg védett gyurgyalag telepnek ad otthont.

Adánd honlapja

Polgármesteri Hivatal
8653 Ádánd Kossuth L. 50.
Telefon: (84) 357-552    
Fax: (84) 357-552
E-Mail: titkarsag@adand.hu
E-Mail: polg.hiv@adand.hu
Polgármester: Pollák Tibor
E-Mail: polgarmester@adand.hu

Az önkormányzat adatai

TÉRKÉP

Térkép túrázóknak


“Ezt a keresést jó szokásunkhoz hűen Gps nélkül, leírás és fényképek segítségével kerestük meg. Térkép alápján beazonosítottuk a célterületet és a hard megoldást választottuk. Végül is így utólag nem tünt nehéznek a patakugrás…. Csak a megfelelő helyen kell átkelni. :-) Szántóföldön kinéztünk magunknak egy jópofa csapást és azon közelítettük meg az “ojjektumot”. Nagyon szép napsütéses időben és kukorica nélkül egy szerű találat volt. Élveztük a dolgot és köszönjük a helyet!
Keresni pedig érdemes….
Akár Gps nélkül is. ;-) ” [geocaching.hu]

Lovassport Egyesület

Ismét lesz Rally cross futam 2006. május 14.-én, ÁDÁNDON!

A település mindennapjairól a Somogyi Hírlapból értesülhetünk.

“Címzett támogatás elnyerése érdekében nyújt be pályázatot az ádándi önkormányzat a helyi általános iskola bővítésére. Sürgető a 350 millió forintos beruházás Pollák Tibor polgármester szerint. – Huszonegyedik századi körülményeket szeretnénk teremteni a diákjaink számára. Tornacsarnokkal, számítógépes és egyéb szaktantermekkel, konyhával és étteremmel bővítenénk az intézményt.” [balatonpress.com]

Ádánd fiatalodik. Nem csak a statisztika szól erről, a már-már kisvárosias faluközpont nyüzs-gése is utal erre. Kismamák babakocsival, sétáló óvodások, gyors léptű kamaszok a közeli középiskolából.” [somogyihirlap.hu]

ELADÓ INGATLAN
Eladó ingatlanok, ingatlan árak – Ádánd

Ságvár 20 ezer éve

szerző: Varga Iván · 2006. április 25.
1 csillag2 csillag3 csillag4 csillag5 csillag (Még nincs szavazat)
Loading ... Loading ...

“Siófokról – a falun átvezető – 65-ös főúton jól megközelíthető a Balatonparttól mindössze 10 kilométerre lévő település. A község határában, tőle északra van a Siófok-Kiliti-Ságvár repülőtér.

Külső-Somogy keleti részén, a Mezőföld és a Dunántúli-dombság határán fekvő falu múltja igen távoli korokba nyúlik vissza. Az 1930-as években végzett ásatásoknál egy 19 ezer és egy 17 ezer évvel ezelőtti település nyomait találták meg.
A bronzkori urnatemetőben talált leletek fejlett kézműiparról tanúskodnak. A kutatások fényt derítettek arra, hogy a hajdani település neve Tricciana volt. A Pécsről Győrbe vezető hadi út egyik központja alakult itt ki.

A mai község a 15. századi írott forrásokban Ság, Sagwar alakban található.

Már a török hódoltság idején, Török Bálint pártfogása mellett, a lakosság jó része áttért a református hitre, s a XVII. századra virágzó egyházuk lett. Azonban a török uralom elől sokan elbujdokoltak, s a későbbi újratelepítéskor a veszprémi káptalan főként katolikusokat igyekezett idehívni. Ezen a tájon – a mai repülőtér közelében – gyülekeztek az 1848-as szabadságharc idején Kossuth toborzott seregei a Jellasich elleni Sió menti harcokhoz.” [vendegvaro.hu]

Részletes története>>>

Látnivalók

Romkert
“A kutatások szerint itt volt Tricciana, a Pécsről Győrbe vezető hadi út egyik központja. Az egykori castrum maradványai a református templom előtti romkertben láthatók.
A castrum falai között valószínűleg több római császár is megfordult. Bizonyíték erre a leletek sokasága, a vastag várfalak és a Tömlöc-hegy római kori temetője.
Ebből a régmúltból ma mindössze néhány méter várfal látható a romkertben.” [vendegvaro.hu]

Református templom
A református templomot 1819-ben, késő barokk stílusban építették fel. A templom kertjében láthatók a hajdani Castrum romjai.

A római katolikus templom előterében áll Nepomuki Szent János szobra.
Szent Imre R.K. Plébánia
8656 NAGYBERÉNY
Templom u. 2.
Tel.: 84/383-825
Fíliák: Som, Ságvár, Nyim
Plébános: Ciurea János

Az község honlapja

Önkormányzat, Körjegyzőség
Kecskés Gábor polgármester
Fő u. 16.
Tel.: 84/380-011
Fax: 84/380-256
E-mail cím: postmaster@sagvarjegyzo.t-online.hu

Az önkormányzat adatai

Térkép


Túristatérkép

Szállás:
Aeroport Hotel  – Hotel ***

Aliréti Vadászház

“A világháború után felszámolták a Ságvárhoz tartozó gámpusztai uradalmat. Emlékét ma már csak egy kőkereszt őrzi, ami ellenállt ugyan az idő vasfogának, de felújításra szorul. Duleba Róbert helyi vállalkozó ingyen elvégzi ezt a munkát. Tervezik, hogy ünnepélyes keretek között állítják majd föl a hajdani puszta helyén.” [somogyihirlap.hu]

A település mindennapjairól a Somogyi Hírlapból tájékozódhatunk:

Nyugalomra lelt a világjáró

Lyukas-domb:
“Keletkezéséről csak a szájhagyomány útján terjedő “mese” alapján tudunk, s megtalálni sem volt egyszerű. Nagyon sok gazdát kellett meginterjúvolni, mire ráakadtunk.
Állítólag a volt szőlősgazdák készítették, hogy ne kelljen minden alkalommal körbemenni a hegyen. Kivájtak maguknak egy alagutat, melyen anno szekérrel könnyedén át tudtak hajtani. Mára a lyukon kiegyenesedve épp át lehet férni.”[geocaching.hu]

“Községünkben visszatérő jelleggel nagyszabású rendezvényként kerül megtartásra a községi falunap minden év június első szombatján, és a községi sportnak ugyancsak évente, július utolsó szombati napján. E rendezvényeken szívesen látjuk az erre látogatót résztvevőként vagy csak szórakozni vágyó polgárként.” [balaton-tourism.hu]