Történt néhány éve, hogy elindultam, faluról falura járva, hogy elmondjam milyennek látom a Balaton-part mögötti, sokaknak ismeretlen vidéket. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy elfogyott az útravalóm, jutottam ameddig jutottam. Útleírásom most itt adom közre, azzal, hogy egy (szerverről-szerverre) költözés során a képek bizony elvesztek. Ezért képtelen történet ez, de talán – a BalatoniWIW közösségi erejében bízva – lépessek lehetünk képbe hozni magunkat. Ha úgy érzitek, ki tudjátok pótolni mondandómat jelezzétek, hozzászólásban. És persze mindazt ami azóta, hogy ott jártam megváltozott:)
Ezúttal Bartos Zsuzsa (1-6 és 11) Balogh Zsuzsa (7-10) sietett segítségemre. Mindketten egy egy önálló blogbejegyzéssel is kiegészítették 2007-es keltezésű mondandómat. Hiánypótló anyagaik nevük alól, illetve a szöveges linkeken érhetők el.
Persze, utólag okos az ember. Nemesgulácsról a zöld jelzést követve, Kisapátiban a temető előtti köznél a hegynek tartó szekérutat választva, neki a hegynek, tartva a zölden jelzett irányt, a bazaltorgonák alatt elhaladva, a turistaháznál megpihenve, majd továbbállva el lehet jutni Raposkára. Onnan pedig már csak egy ugrás Hegymagas, ahonnan elméletben már nem lehet eltéveszteni a csodálatos Lengyel és Ify – kápolnát. Persze. Csakhogy ezt nem vékony kerekű túrabringára találták ki, úgyhogy más utat kerestünk: az már más kérdés, hogy mit találtunk.
A Tapolcai – medencét jól ismerők azt állítják, hogy a Szent György-hegy bazaltorgonái a badacsonyiaknál is szebbek. Nos ezt az állítást sem igazolni, sem cáfolni nem tudom: Kisapáti felől nem találtam meg a látványossághoz felvezető utat, pedig többször nekirugaszkodtam, de a szőlők közötti utak szövevényében nem igazodtam el. Furcsállottam is, hogy nincs a faluban kitáblázva, mi merre mennyire, pedig a IV. Béla idejében épült, máig álló Szent Kereszt Kápolnát is megnéztem volna közelebbről. (Szállásomra visszatérve fedeztem fel, a zöld jelzést kellet volna követnem: épp ott volt kihasadva a térképem. Sebaj, a hegy gyalogos körbejárása megér egy teljes napot, jövőre még visszatérek ide! Sajnálom, hogy így alakult, kíváncsi lettem volna a Kaán Károly nevét viselő turistaházra is, amely egész év folyamán üzemel.)
Hiába pillantottam meg tehát a faluközpontban lévő, temető fölötti kápolnát, és a bazaltorgonákat: csak szőlőkóstolásra futotta bolyongásomból. Féltem kicsúszok az időből, ezért tovább indultam, hiszen estig három, a heggyel szimbiózisban élő települést kívántam feltérképezni.
Kisapáti valóban kis település, kevesebb mint négyszázan lakják, sok az új építésű épület, ami azt jelzi a fiatalabb generációk sem vándorolnak el, találnak munkát a szomszédos Tapolcán és a Balaton parton. Bizonyára a szőlőtermelés is sokaknak biztosít megélhetést. A település sajátossága, hogy bármerre is fordítsuk tekintetünket tanúhegyek zárják a perspektívát.
A főutcán nincs sok látnivaló. A polgármesteri hivatallal szemben találjuk a hősi emlékművet, és az épülőfélben lévő emlékparkot. A túloldalt EU-s normák szerint épült, bekerített játszótér. A boltnál letérve juthatunk a templom köré épült régi falurészbe, itt találhatunk néhány felújított parasztházat, valamint a faluvégen meglátogathatunk egy naiv festőt.
A településen két boltra akadtam, de ha megéhezünk meglátogathatjuk a Szent György Pincét is mely két kilométerre Hegymagas irányában keresendő. Kisapáti tiszta és rendezett, de turisztikai szempontból kiaknázatlannak tűnik. (Lehet, hogy a „nagy testvér” a Badacsony valamelyest elszívja a levegőt a mögötte megbúvó területektől?)
Kisapátiról Hegymagasra, onnan padig Raposkára indulok. Némileg meglep, hogy az átkötőút egyszercsak – minden átmenet nélkül – aszfaltosról murvásra vált a Horváth Pince magasában. Ezt követően jutok ki a Szigliget – Tapolca közútra. Hegymagoson átkerekezve érkezek meg a „zsákba bújt” Raposkára.
Egyenes, hosszú lejtőn csurgok le a templomig. Leteszem a bringát, mert onnan már nincs nagyon hova. Az utca a temető felé elfordul. (Erre lehet a Viszló – patakon átkelve a vasútállomásra jutni. Onnan vissza meg csak erre vezet út 
A temetőt ajánlom az erre járok figyelmébe: az első világégés hősi halottjainak, egyedi emléket állítottak: katonás rendben sorakoznak a fenyők, mindegyik törzséhez egy-egy fejfa tartozik a lét és nemlét szép allegóriájaként. Sok a régről maradt sír is.
Itt a faluvégen a fáradt vándort rönkasztal és rönkszékek csábítják pihenésre, étkezésre, kút is van a közelben. (Jó tudni, hogy a bolt időszakos nyitvatartású: 11-kor zár, ezután délután négytől két órára ismét kinyit. Vendéglátó egységet nem találtam.
A település völgyben fekvő része régi építésű, a műút felőli –bejárati rész az utóbbi évtizedekben épült. (A házakat elnézve meg merem kockáztatni: sokan Tapolcáról költöztek ki ide, de legalább is ott dolgoznak.)
Raposka nagyon természetközeli és csendes, már-már álmatag. A kis falu közepetáján néhány parasztházat szépen felújítottak, illetve átépítettek. A múlt és a jelen jól megfér egymással az Árpád-korban már lakot faluban. A közösségi ház könyvtárában több gépen gyerekek interneteznek, játszanak, de innen tartja a kapcsolatot az otthoniakkal egy külföldi házaspár is. Az épület mögötti parkban árnyékos játszótér várja a kicsiket. Hátrébb a focipálya környékén szelektív hulladékgyűjtők sorakoznak. Nagyon pipec itt minden, gondozott a falukép. Aki nyugalomra vágyik az Raposkán megtalálja amit keres. (Eladó házak és telkek várnak vevőre!)
A Szent György – hegy bazaltorgonái és a borospincék innen is megközelíthetőek, sőt jó darabon aszfaltos út vezet felfelé. (A térkép mindenesetre legyen kéznél!)
Hegymagasra menet a Keszthelyi–hegység és a Tapolcai–medence csatornákkal, patakokkal szaggatott lapálya tárul elénk. A terület gazdag élővilágára a fejünk fölött élénk légi forgalmat bonyolító madarak számából következtetek.
Maga Hegymagas kellemes meglepetéseket tartogat. A főutcán végighaladva nem sok érdekességet látni. Az azonban bizonyos, hogy a Szent György–hegy környéki falvak közül itt használják ki a leginkább falui és bor–turizmus kínálta lehetőségeket. Reklámtáblák tömkelege igazít útba, merre keressünk szállást, pincét, lovardát, látnivalót.
Szokás szerint lemerülőfélben van a fényképezőgép aksija, betérek hát a könyvtárba töltetni. (Teleházas, többgépes internet elérés… Segítőkészség.) Van tehát bő egy órám körbejárni a települést.
A templom, vagy a kocsma felől indulva találhatjuk meg a régebbi településrészt. A Tapolca patak zubogójáig elnyúló hosszan lejtő utcában szépen felújított házak sorakoznak, melyek valószínűleg üdülőingatlanként funkcionálnak, de a lakott épületek is szemrevalók. (A pataknál van a régi malom, melynek kertje nyáron kempingként és gyerektáborként is működik. A leeresztett sorompó és a „Vigyáz a kutya harap!” engem elriasztott a közelebbi szemügyre vételtől.)
Ezen a településrészen az új építésű lakóházak is követik a népi építészet Balaton-felvidéki hagyományait. A többször átépített templom alapjai már az Árpád-korban álltak, oldalában találjuk a millenniumi és a hősi emlékművet. Hegymagason sok egész évben nyitva tartó szállás közül válogathatunk.
A település igazi vonzerejét a Szent György–hegy déli lejtőjén a szőlők között kacskaringózó utak, a borospincék, üdülők között feltáruló panoráma, továbbá a Lengyel-kápolna és a barokk présház adják. (A sárga a zöld és a kék színek dominálnak…)
Káprázatos kilátás tárul elénk. (A Káli-medencétől a Keszthelyi-hegységig.) Nekem szerencsém volt. Délután hat óra felé borús időben vágtam neki a kápolna felkutatásának, ami bizony nem egyszerű feladat: ember legyen a talpán aki kapásból megtalálja! Mire hét óra tájban ráleltem, elvonulóban voltak a fellegek és a lebukni készülő narancsszín napfény pásztázta a völgyet, mesterien keverve a színeket.
Aki nem éri be ennyivel, kísérletet tehet a légvonalban közeli hófehér Ify-kápolnához vezető út megtalálására is. Nekem erre már nem maradt időm.
Amilyen kellemetlen volt felfelé olyan áldás lefelé a 10%-os lejtő, Kisapátiig gyakorlatilag nem kell a pedálra nyomni…
(Két dolog maradt még bennem: az egyik, hogy a gépi művelésű szőlők között folyamatosan vinnyog a vércsék hangjára játszó madárriasztó, ami egy idő után idegesítővé válik, de megértem a birtokgazdákat, a másik, hogy számomra irigylésre méltó módon a mai napig is kiadnak építési engedélyeket olyan fenséges panorámájú helyeken, ahová szerintem nem lenne szabad már építkezni, mert pont az így emelt ingatlanok veszik el más mezei halandótól a kilátást. Hiába akinek pénze, hatalma, kapcsolatrendszere ezt megengedi, azt tesz amit akar.)
Loading ...
Loading ...
