Amilyen kristálytisztán látom a Balatoni Sokadalom megszervezésével kapcsolatos teendőket (Tulajdonképpen egy helyben zajló „gigantikus alapterületű” utazási kiállítás és vásárról van szó), olyan sok kérdés merült fel a Karnyújtásnyi Balatonnal (Balatonátöleléssel) összefüggésben. Alább az elmúlt egy hónapban összegyűlt jegyzeteimet adom közre, hogy látható legyen az irány: a sok ötlet és kérdés a megvalósítás folyamán (a kondícióktól függően) fog letisztulni, mindenesetre talán látható, miben gondolkodtam (és mire nem gondoltam még vajon?), illetve, az is,hogy már így is mennyi kipipálnivaló gyűlt össze.
46 pontban foglaltam össze gondolataimat, melyeket itt adnék közre. Kérlek benneteket szánjatok rá egy fél órát: arra vagyok kíváncsi vajon mire nem gondoltam, mit látok esetleg rosszul, mit láttok másként? Mit lehetne még a feladatsorba beemelni. A szervezés november 15-vel kezdődik. Emlékeztetőül, az általam javasolt időpont a Pünkösdi hosszúhétvége, 2012 május 25-29, a Balatonátölelés 28, vasárnap délben esne meg.
Kíváncsian várom észrevételeiteket:)
További tudnivalók itt >>> itt!
- A térképen kijelölt útvonalon felsorakozókat kisebb-nagyobb szakaszokhoz invitáljuk, ezeknek a szekvenciáknak egy-egy felelőse – „házigazdája” – kell legyen, (100, 1000 főnként, településenként) nevezzük ezeket a katonai hierarchiából átvett terminusokkal: kapitányoknak, ezredeseknek és tábornokoknak… (Első hallásra röhejes, de minden fogalomnak egységesített nevet kell adni, hogy amikor a megvalósítási szakaszba lépünk ne legyen kavar, félreértés!) Ennek fényében viszont mindjárt látszik, minimum 2000 szervező szükségeltetik:)
- Az önkéntességet a valahogy (kedvezmények nyújtásával) meg kell hálálni. Szép lenne, minden résztvevőnek egy pólót, vagy sapkát ajándékba adni, de erre nem valószínű, hogy futni fogja (Bár már tárgyalok póló ügyben:). Kitűzőre, tartós (szilikon) karszalagra, nyakba akasztható PASS-ra azonban jutnia kell, mert ezek birtokában vehetők majd igénybe a Sokadalomra, illetve a következő évig igénybe vehető speciális engedmények, ajánlatok.
- A Balaton átölelésének aktusát vasárnap délben kell (hangzúgáskor) megejteni (ez segíti a 200 kilométeres téren belüli időbeli szinkront), és plusz élményt nyújt az erre nyitottaknak. (Igen, a Balatonnál jelen lévő egyházak mozgosító erejére is számítok, számtalan egyházi fenntartású szállás, tábor állhat rendelkezésre és e vallási közösségek hírlánca sem utolsó!) Az esti bulikat lampionreptetéssel, parti és magaslati tüzek gyújtásával lehet színesíteni, magam nem vagyok ellene a tűzijátéknak sem, ahol ez megoldható.
- A beérkezők útbaigazítása (települések, kilométerek, száz méterek) szintjén adja a lehetőséget, hogy a szemetesek, illemhelyek hollétéről tájékoztassuk a helyüket a láncban elfoglalni kívánókat (Minden érkezőnek fénymásolt vázlatos térképet kell átnyújtani, a legfontosabb információkkal, elérhetőségekkel, a helyi kedvezményekkel.) Megfelelő szponzoráció esetén az érkezőket ásványvízzel, üdítővel, csokival, nápolyival, energiaitallal kínáljuk. (Bár ez önmagában iszonyatos összeget feltételez, de hátha összejön, még beleférünk a multik jövő évi marketingtervébe!) Az érkezőknek fénymásolt a helyszínt bemutató térképen túl, okostelefon applikációt is biztosítani lehet, ha van aki ezt elkészíti.
- A szponzoráció (a Sokadalom belső logikája miatt is) településenkénti (desztinációk?) és generál lehet. Magyarán lehetnek fő és lokális szponzorok…
- Mihamarabb ki kell alakítani a fő és tartalék időpontokat és azokat a 3 megye és a 24 település összes hatóságával ismertetni, egyeztetni, engedélyeztetni kell. Maga az „útfonal” kijelölése, bejelentése hosszabb folyamat, menjen „hiánypótlással”. Ehhez kapcsolódóan kell településenként orvosi ellátásról gondoskodni.
- A helyi strandok gyülekezési [INFORMÁCIÓS] pontok lehetnek (wc, mosdó), ha nem sikerül kedvező megállapodásra jutni a kempingekkel, biztosíthatnak-e ingyenes egy éjszakás sátorverési lehetőséget? (Az itteni büfék, kinyitnak-e a hétvégére?)
- Lesznek olyan szakaszok ahol mobil wc-ről kellene gondoskodni. (Ahol legalább 2 kilométeren belül nem lesz ilyen igénybe vehető alkalmatosság oda kéne telepíteni, legalább is ideális esetben, tekintve, hogy maga az akció csupán a fel és levonulással együtt 1-1,5 órás, de ez nem alapvető, csak szem előtt tartandó kérdés: kellő anyagiak esetén megoldható!)
- Az (1. pontban említett) „útvonalfelelősökön” túl, láthatóan szükség lesz településenként helyhatósági, vállalkozói és civil kapcsolattartóra, koordinátorra is.
- Utána kell nézni a tartós műanyag karszalag (mely le és felvehető), illetve kitűző, nyakba akasztható PASS előállítási áraknak (200 ezres tételben), majd be kell kérni az szponzorációt is tartalmazó (engedményes ajánlatokat). Ezek „filléres” dolgok.
- A helyszínekre településenként kell gyűjteni az elő-jelentkezőket, ha egy-egy „szektor” betelt át kell irányítani őket más üres, vagy „kritikus” helyekre. Valószínűleg lesz sorszámozás (ez motiváló is lehet), hogy pontosan követni tudjuk (hol/perjel alatt) hányan vagyunk már, és hány nap van hátra.
- Miután kialakult a végleges „útvonal” az felkerül google térképre, illetve a balatoni street wiev segítségével megnézhetjük, hol is fogunk összefogni másokkal!
- MOBIL telefon appot kell csináltatni (aki érti mire gondolok, jó, aki nem nézzen utána, mire jó az)! Nyilván ezt, mint nagyon sok a rendezvényhez illetve a szervezéshez kapcsolható szolgáltatást csak akkor, ha ingyenesen juthatunk hozzá, mint szponzori hozzájáruláshoz. (Egy applikáció a Balatonra aktuális lehet, és nincs jobb alkalom a promotálásra mint a Sokadalaom:)
- Ha már itt tartunk, a kialakuló csapatot egy profi feladatmegosztó és ütemező online kommunikációt és adatcserét biztosító szoftvernek kell támogatnia, a fenti feltételekkel. (Kezdetben ezek valamelyikének ingyenes változatával is elindulhatunk!)
- A Karnyújtásnyi Balaton szponzori megjelenésének konkretizálása [folyamatban].
- Az anyagiak függvényében el kell dönteni, legyen-e ingyen ebédje a résztvevők egy részének (bográcsos, v szendvics, lehet a csoportosan érkező iskoláknak, nyugdíjasoknak, ha van rá keret), s ez az esetleges, jelképes szállásdíjjal mindenütt, vagy településekként változóan legyen biztosítva a „rászorultsági alapon” bejelentkező minimum „X” főt számláló csoportok esetén.
- A szombati nap estélye ráhangolódó buli jelleggel működjék a part minden településén, a vasárnapi pedig záró buliként.
- Miként lehet elérni a „légieket”, hogy a vasárnap 12 órai időpontban minél több repülő alkalmatosság legyen a levegőben a Balaton felett? (Egyrészt mutat, másrészt fentről nagyon jó kis (reklámnak is elsőrangú) egyedi, „csak itt és most” kép és filmfelvétel készíthető, nem beszélve a helyi légi szolgáltatások bemutatásáról…
- A fenti (18. pont) kérdés vízre vitele.
- A kitelepülők (étel, ital, vásározás, vidámpark, stb) engedélyeztetése és bevételezése a helyi önkormányzatok hatásköre.
- A KEDVEZMÉNYEKRŐL: ezeknek három fajtája van, az alapvető a résztvevőknek jár a hosszúhétvégén és kisebb mértékben azt követően a támogatói elfogadóhelyeken (jogosultságot a kitűző, illetve a karkötő, vagy PASS igazolja). Ettől függetlenül a „Balatoni Sokadalom” látogatói (akik nem résztvevők, de lent vannak a hétvégén is alanyi jogon kapnak kisebb mértékű, mindenütt más és más a látogatóknak szóló kedvezményeket, továbbá akik ezen a hétvégén, a látottak alapján foglalnak szállást a szezonra, azok is külön kedvezményt kapnak erre. (A szolgáltatók döntik el, mely kedvezményeket kívánják adni… Cserébe ezekkel az ajánlataikkal felkerülnek a netre, illetve az adott település hivatalos támogatói kínálatába.)
- Nyilván praktikus lenne, ha parti települések meghívnák saját testvértelepüléseik delegációit résztvevőként erre az eseményre.
- Az előjelentkezésnél figyelni kell arra, hogy a kisgyerekesek és idősek, lehetőleg a településközpontokhoz közelebb csatlakozhassanak a balatoni lánchoz, ahol a települési infrastruktúra jobban elérhető, a kívül esőbb, mostohább helyekre fiatalok és lehetőleg kerékpárosok, vagy saját járművel (esetleg lóval érkezők:) jussanak.
- A Balaton-parttól távolabb eső települések, a háttértelepülések önmagukat képviselve, reklámozva saját csapatokkal, műsorral, boraikkal, bográcsosaikkal csatlakozhatnak, a közeli partszakaszon, vagy akár saját településükön is, hiszen, a Sokadalom során ők is nyitott ajtókkal várják a az érkező érdeklődőket!
- A Főszponzorok a karszalagra, (PASS-ra, kitűzőre) is felkerülnek.
- A Balatoni Sokadalom kedvezményeinek értékesítésében (és az esemény köztudatba vitelében) nyilvánvalóan részt vehetnek a KUPON oldalak (előnye, hogy a számlálóknak köszönhetően látszik, hol mennyi hely van még). Cserében egy jelentkezésszámláló applikáció futtatását kérhetjük, ami elég látványos módja a toborzásnak.
- A jelentkező szolgáltatásokat bemutatjuk a „Balaton 1000 csodája” projektünk keretében. (Egyáltalán: nem számolunk fel senkinek szervezési díjat az előkészítő és koordináló munkáért, de ennek ellenértékét a Balaton 1000 csodájának „természeti”, „épített”, illetve „csodás szolgáltatás” kategóriákban történő „nominálásra” – versenybe hozásra – használjuk fel.A már feldolgozott csodák ugyanis csak akkor kerülnek versenybe – csak akkor lehet mint Balatonikumokra szavazni rájuk az év folyamán -, ha azokat valaki egy évre „gondoskodásába” fogadja.) Magyarán a csatlakozó vállalkozások, egy-egy csoda megismertetését is támogatják, hogy melyiket (mennyit) azt maguk döntik el. Mondhatni jelképes hozzájárulásokról van szó. (A befizetők cserében így a „Balaton 1000 csodája felületén is megjelennek saját hirdetésükkel, logójukkal!)
- Mivel a kampány javarészt az interneten zajlik nem ártana szakemberrel optimalizálni az oldalakat!) (Már, ha valaki erre támogatóként vállalkozna:)
- Ugyanez vonatkozik az online marketingre is. Tudom, nem kis szellemi és időbeni befektetés ez, de talán jól hivatkozható később „támogatói referenciaként”.
- Novemberben el kell kezdeni egy Google (szöveges) hirdetési kampányt is, próbaként… [Folyamatban]
- Ki kell értesíteni a teljes sajtót, meg kell találni a stratégiai médiapartnereket: internet, nyomtatott sajtó, rádió és televízió terén. (Azt gondolom, van ez annyira különleges esemény, mint a Nemzeti Vágta, hogy a köztelevízió kitelepüljön a hétvégére…)
- MÁV, VOLÁNok, BAHART… Természetesen nagyon jelentős kedvezményeket szeretnénk elérni az oda és visszautazáshoz, illetve a balatoni keresztül kasul hajózáshoz, és sűrített járatszámot, vagy különjáratokat. (Ennek elérése a rekordkísérlet sikerének egyik alapvető záloga!)
- A szponzorációban (mivel még időben vagyunk) végiggondolandó mely nem szorosan a Balatonhoz kapcsolódó cégek jöhetnek szóba? (Élelmiszeripar, telekommunikáció, pénzintézetek, biztosítók… Stb.)
- Az állandóan helyben lakó, és a nyáron itt tartózkodó művészek, celebek, hírességek megkeresése, megszólítása, bevonása, csatlakoztatása. (Meg kell tudakolni, hogy ezen felül fellépnek e helyi vasárnap esti záró bulin.)
- A parti és környékbeli erdei iskolák összesen hány főt tudnak fogadni? Minél több általános iskolai osztályt lecsalni a két éjszakás kirándulásra, különösen, ha sikerül kedvezményesé tenni az utazást és a szállást…
- A környező városok lakosságát mi módon lehet a leghatékonyabban lecsalni a partra? Ők több tízezer embert jelenthetnek. (Szintén látszik, hogy az utazási kedvezmények döntőek lehetnek, de különösen e célcsoportra igaz, hogy a múzeumok, kiállítások, kalandparkok, kilátók, (stb) árait le kell vinni a béka ülepe alá e hétvégén, vagy ingyenessé (nyílt napok) kell tenni azokat. (A 2011-es adatok szerint a Dunántúllal, Pest megyével a Duna-Tisza közével és a dél-Alfölddel számolhatunk!)
- Legyen nyílvánvaló, hogy, a rendezvénnyel kapcsolatos előnyök, (forgalom a vendéglátóknál) az összefogás eredményeként állhat elő. Ezért a csatlakozók és támogatókon kívül rendszeresen közzétesszük a megkereséseket is, illetve a kitérő válaszokat is. (Legyen világos ki lett felkérve, ki van velünk, ki fektet munkát, időt, pénzt, energiát a megvalósulásba, és ki nem. Sokan lesznek akik „csak a „sültgalambra” várnak majd.)
- Hangsúlyossá kell tenni, a BALATONI PORTYÁZÁS lehetőségét, hogy érdemes több települést és szolgáltatást kipróbálni, illetve érdemes eltávolodni a parttól a háttértelepülések programjait, látnivalóit felfedezni. (Ebben segítséget nyújt a Balaton 1000 csodája!)
- A járművel rendelkezők, és a sportosak, szállásuktól akár több településsel odébb is csatlakozhatnak a Balaton átöleléséhez…
- Rossz hír, hogy (a fagyosszentek: Pongrác, Szervác, Bonifác és) Orbán május (12., 13., 14.,) 25. komoly lehűléseket szoktak hozni, - ha a fagyosszentek napjai hidegek, hosszú ősz lesz, tartja a néphit. De szent Orbán (a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusa) kitűnő alkalmat teremt a pincék, a borászatok látogatására, kvázi a bor köré szervezhető egy BALATONI Orbán napi GASZTRONÓMIAI HÉTVÉGE!!! (25-e péntek, tehát már a hosszúhétvége első éjszakáján van vonzó programlehetőségünk, én a borokra és a balatoni halakra helyezném a hangsúlyt!)
- A háttértelepülések 100-150 fő erejéig vendégül láthatják (bográcsos, bor, helyi specialitás) a délután oda látogatókat! (Kis bemutatkozó falunap jelleggel, és mint a parton egy központi pavilonban osztani lehet a térképet a helyi nevezetességekkel, nyitott napot tartó helytörténeti múzeummal, lovardával, szállással, borászattal.) Egy Balaton parti helyszínhez átlagosan 4 háttértelepülés kapcsolható, ez 4-6 száz ember megvendégelését jelentheti a résztvevők térségenként!
- A nyitott napokra a balatoni ingatlanos szakma is rákészülhet, különösen, ha a tulajdonosok is érdemesnek tartják leutazni és az eladó ingatlanok megtekintését biztosítani. Ez esetben, nagyon sok csak az interneten látott ajánlat közelről is megtekinthető lenne, és biztos vagyok a százalékokban mérhető üzletkötések megugrásában…
- A bringások „külön kasztként” kezelendők (a MÁV biztosítson kellő számú kerékpárszállítót a Balaton irányában ezen időszakban, illetve a tó körüli menetrendben), a kerekezők településektől távoli „válsággócokban” is bevethetők, saját csatornáikon jól szervezhetők.
- Az közösségi oldalakon novemberben meg kell ejteni egy (kérdőíves) előszavazását, hogy megtudjuk, hányan jönnének el egy ilyen rendezvényre: hogy képben legyünk, az alaphelyzetet illetőleg. (Sorsolható NYEREMÉNY?)
- 45. Össze kell gyűjteni a Balatonnal kapcsolatos irodalmat, filmidézeteket, és persze DALOKAT. Érdekes lehetne úgy csoportosítani ezeket, hogy melyik, melylik településhez kötődik!?
- És végül (bár volt korábban egy ilyen oldalam, ahová mások Balatonnal kapcsolatos bejegyzéseit gyűjtöttem (ÍME), az összes jelentkezőtőt meg szeretném kérdezni miért és mit szeret a Balatonban és mit nem. Ez egy felületen gyűlhet, de a végeredmény magáért beszélő és jól felhasználható lesz, marketing szempontbólJ)
- A külföldiek bevonására tett javaslataim az előző bejegyzésben olvashatóak.
Annyi a kérésem, hogy a pontok megjelölésével hivatkozzatok az anyagon belüli dolgokra, ha hozzászólnátok!

































































